Hőbörgő János Mátyás Károly - a Komáromi Jókai Színházban új előadása (Lehár és Csemadok bérlet)

2025. március 30-án, vasárnap 15.00 és 19.00 órakor lesz látható Stanisław Ignacy Witkiewicz Hőbörgő János Mátyás Károly című drámája a Komáromi Jókai Színházban Gardenö Klaudia m. v.  rendezésében. 

Witkiewiczet az irodalomtörténet a modern lengyel irodalom alapozó nagy hármasának tagjaként tartja számon (Bruno Schulz és Witold Gombrowicz mellett), de az irodalomelmélet jóval nehezebben találja a helyét. Vagy 40 színpadi művet írt, ebből nagyjából húsznak a szövege maradt fenn. Magyar fordításban 1973-ban jelent meg öt drámája az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Hőbörgő János Mátyás Károly magyar ősbemutatót a Szegedi Nemzeti Színház jegyzi (1991), 1996-ban a Katona Kamrájában egy nagyobbrészt főiskolásokból álló csapat vitte színre modernista szürkabaré műfaji megjelöléssel, majd 2003-ban a Veszprémi Petőfi Színház folytatta a sort.

Witkiewiczcsel először találkozunk szlovákiai magyar színpadon. 

Belépés Lehár és Csemadok bérlettel, belépő 20 euró.

 

Komáromi Jókai Színház

 

„A szerzőről tudni kell, hogy egyben képzőművész és fotográfus volt. Ez megnyilvánul a darabban is: snittszerűen dolgozik, képeket rendez egymás mellé nagyon gyors, elrajzolt ritmusban. Nem realista a darab, nem realista az előadás sem” – mondja Gardenö Klaudia. „Sokkal képszerűbb az egész, stilizált érzelmekkel és stilizált karakterekkel.

Túlzások, gyors tempó: ezek a szerző útmutatásai. A háttérben pedig meg kell teremtenünk egy fiktív népi közeget. Ehhez hozzárendeltünk egy zenei világot: magyar nótákat, amelyek sűrítve hívják elő a nosztalgiát, egyben ellenpontozzák, könnyítik is az anyag súlyát.” 

 

Komáromi Jókai Színház

 

Hőbörgő falusi gazda. Jobban mondva: disznópásztorból lett falusi gazda, majd bíró, majd képviselő, majd tartalékos főhadnagy, három érdemkereszttel. Hőbörgő egy nap arra eszmél, hogy valami megváltozott, „elromlott” a fejében: már nincs semminemű saját akarata. Előbb az alkoholba menekül, majd kolostorba vonul, hogy megírja a „nagy művet”. De minden kitörési szándék hiábavaló, elnökké választják. „Becsvágyam kielégítése megsemmisítette pszichikai gerincemet. De azért véghezviszem a magamét. Arra még telik az erőmből. Ne féljetek. De valami, amit senki sem ismer, végérvényesen elpusztult bennem. Vagy talán soha nem is volt?” – morfondírozik a beiktatása előtt. 

 

Komáromi Jókai Színház

 

A komáromi előadásban Hőbörgő János Mátyás Károlyt Olasz István, Hőbörgőné Göbösdi Rozáliát Bandor Éva m. v., Lektorovics Vandát Kádár Kinga m. v. alakítja. A további szerepekben Matusek Attila, Skronka Tibor, Rancsó Dezső m. v., Nagy László, Béhr Márton, Szvrcsek Anita m. v., Szebellai Dániel és Molnár Xénia látható. Közreműködik Lakatos Áron és zenekara.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Az előadás díszleteit és jelmezeit Gadus Erika m. v. tervezte. Zenei vezető Király Miklós m. v., korrepetitor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. A koreográfia Horkay Barnabás m. v. munkája. Dramaturg Csikmák Kati e. h. 

 

Komáromi Jókai Színház

 

A produkció létrejöttét a Jókai Alapítvány, a Kisebbségi Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede / Komáromi Jókai Színház

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM