2024. október 13-án, vasárnap 19.00 órakor kezdődik Szabó Imre orgonakoncertje a Harmonia Sacra Danubiana, azaz a Komáromi Orgonaesték című eseménysorozat keretében, a helyi Szent András-bazilikában.
Az orgona bűvöletében - Szabó Imre születésnapjára
A belépés díjmentes. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az eseményre.
Műsor
Johann Sebastian Bach (1685 – 1750)
h-moll prelúdium és fúga, BWV 544
Liszt Ferenc (1811 – 1886)
Introitus
Andante religioso
„Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen” variációk
César Franck (1822 – 1890)
a-moll korál
Koloss István (1932 – 2010)
Fantasia in festum Sancti Stephani regis Hungariae
Szabó Imre 1956-ban született Érsekújvárott. Orgonatanulmányait Baróti Istvánnál kezdte magánúton Budapesten, majd Pozsonyban folytatta, ahol a Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskolán Ferdinand Klinda tanítványaként szerzett diplomát. A főiskola elvégzése után két évig, mint a Szlovák Zenei Alap ösztöndíjasa, Ivan Sokol vezetésével tanult tovább. Több hazai és nemzetközi zenei verseny díjazottja. Rendszeresen koncertezik, hazai fellépései mellett Magyarországon (esztergomi és pécsi bazilika), Csehországban, Németországban, Franciaországban (Párizs, Cathédrale Notre-Dame; Toulouse, St. Sernin), Angliában, Svédországban, Svájcban (Kathedrale St. Gallen), Ausztriában, Romániában, Lengyelországban, Bulgáriában, Örményországban, Lettországban adott hangversenyeket. Vendégszerepelt több hazai és nemzetközi orgonafesztiválon. Repertoárjában fontos helyet foglalnak el J. S. Bach, Liszt Ferenc és a francia romantikus orgonairodalom alkotásai. Számos rádió- és televiziófelvételt készített. Hanglemezfelvételei az Opus, Diskant, Naxos, Panton, Intercord, Vydavateľstvo Rádio Bratislava kiadóknál jelentek meg. Szakértőként részt vesz orgonák építésének és restaurálásának munkálataiban. Kezdeményezője és művészeti vezetője a pozsonyi Szlovák Rádió már hagyományos orgonahangversenyeinek. Orgonatanári pályafutását 1988-ban kezdte a pozsonyi Konzervatóriumban, ahol 2003-ig tanított. 1995-től a pozsonyi Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskola oktatója, 2023-tól mint főiskolai tanár.
ATEMPO.sk
Fotó: Roderik Kučavík / skozilina.sk