Elsőre merésznek tűnt a szervezőkkel közösen kitalált ötlet. Tartsunk közönségtalálkozókat zenészekkel, akik éppen megérkeztek a Gombaszögi Nyári Táborba, még nem látták a színpadot, a keverőpultot, nem hallották a hangfalakat: és máris beszéljenek? Megtetszett a kihívás, és belevágtunk! A NapiTempó a nulladik naptól az utolsóig, sok egyéb feladat mellett, az ATEMPO.sk kedvenc gombaszögi időtöltése lett.
Elsősorban a környezet miatt. A Korona udvarban zongorabillentyűkből állt a kerítés, az égig érő fák törzsén kották és zeneszerzők fotói lógtak. Az udvarban működő Gombaszögi Zengedezőben naponta más tájegység népdalait tanította Bardos-Simon Katalin. Babzsákokon pihenő táborlakók álmát őrizte egy hatalmas sátor. Az udvar és a benne a fából készült színpad a pelsőci Korona Énekegyüttes nevét viselte, amely Varga Milán billentyűssel fellépett a nulladik napon.
A krasznahorkaváraljai HoryZone volt a NapiTempó első vendége.
2019-ben megnyerték az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét és számos különdíjat vihettek haza. Abban az évben a zsűri tagja volt Maja, az Arizóna együttes énekesnője. Baffy Anna gitáros, vokálos, Bakos Orbán Attila dobos, Gubala Nicolet énekesnő és Uličná Lucia basszusgitáros, vokálos szeretnék maguk mögött hagyni verséneklő korszakukat. Új terveikről a koncertjük után készült ATEMPO-interjúból tudhatnak meg hamarosan részleteket portálunk követői.
A magyarországi 30fok árnyékban a budapesti dugók miatt sokat késett. Már csak néhányan maradtak a Korona udvarban, hogy néhány percben meghallgassák, mik az újdonságok körülöttük, és a zenészek már rohantak is a Kocsmakert szép nagy színpadára.
Szerdán a kiváló hazai zenészekből álló Storyum zenekar mesélt nagyszerű visszatéréséről, új albumáról és a dalszerzés kulisszatitkairól.
Utánuk a magyarországi Slow Village, a rapzene aranyéveit idéző és azt tovább vivő zenekar vállalta be a NapiTempót. DJ Slow, DJ ONF-AB és a három MC, Tink, Nash és Coulash máris hatalmas közönségbázissal rendelkeznek. Műfajukról, a klasszikus shit-ről, nyomokban költészetet tartalmazó szövegeikről, remek klipjeikről beszélgettünk a Lusta Falu tagjaival.
Csütörtökön, amikor a Gombaszögi Nyári Tábort ellepték a kortárs költők és slammerek, az Eleven Költők Társasága tagjai, azaz Keleti András (ColorStar, Budapest Bár), Kohánszky Roy (Roy és Ádám) és Máté Szabolcs (ColorStar) zenészek, valamint Lőrincz P. Gabriella, Kopriva Nikolett és Regős Mátyás kortárs költők ültek a Korona színpadra.
Nagy találkozás volt ez számukra is: a szerzők ott és akkor, a szemünk láttára találkoztak először a műveiket megzenésítő zenészekkel.
A 2018-ban alakult Eleven Költők Társasága a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága programjának zászlóshajójaként kortárs költők műveit tárja a közönség elé dalok és versfilmek formájában.
Pénteken Jakuza Rituallal, a felvidéki hip-hop Gútán élő legendás alakjával is beszélgettünk volna, ám gombaszögi koncertje elmaradt. Mihályi Réka Párkányból indult előadóművészt, énekesnőt viszont többször láttuk a nap folyamán. Délután a Pajtaszínházban adta elő Masni és Pocó című gyermekkoncertjét, este Mujahid Zoltán társaságában énekelt együttesével, a Group’N’Swing zenekarral.
Végtelenül élveztük vele a beszélgetést, amelyre elegánsan, egy pohár rozével érkezett.
Azt is megtudtuk, hogy az idén 15 éves Fonogram-díjas Group’N’Swing zenekar új, Száz Év Szerelem című produkciója az elmúlt 100 év népszerű magyar szerelmi slágereit dolgozza fel egy kétfelvonásos musical előadásban.
Szombaton remek hangulatban zártuk a NapiTempó-sorozatot a dunaszerdahelyi Arizóna zenekarral. Sokat nevettünk Majával és a srácokkal, akik ebből a buli hangulatból vittek a Szifon színpadra is, ahol remek koncertet adtak.
Végül nagyszámú közönség előtt vettük végig az idén 25 éves Dallos Bogi énekesnő pályájának főbb állomásait, az idei nyarát, új dalait és apró titkait. Sokan szelfiztek a közönségtalálkozó után az új albumára készülő énekesnővel.
Koncertek is voltak a Korona színpadon. Szerdán késő délután a két felvidéki zenésszel felálló, budapesti Kőbányai Zenei Stúdiósok alkotta Whole Meal (a magyarországi zenekar énekese a nagymegyeri Czajlik Boglárka, dobosa pedig a balonyi Vörös Áron) lepte meg profi produkciójával a közönséget, egész menüjét nyújtva az igényes zenének. Csütörtökön a Napfonat nyújtott maradandó élményt. Pénteken a Kiss Zenészek fiatalos bája, ritmusa, lendülete, zenéje, mondanivalója késztette újra és újra vastapsra a nagyszámú közönséget. Szombaton a rozsnyói Farkas Árpád Trió örökzöld dzsessz dalokat játszott, pazarul.
Tömöl Gabriella, a Korona Énekegyüttes vezetője tervezte, szervezte a Korona udvar programját, lelkes csapat segítségével.
Megígértük nekik, hogy jövőre megint együtt hozzuk tempóba az esti koncertek fellépőit.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András, Zaťko Ervin, Niederland Dávid / ATEMPO.sk