Akinek dalszövegeit milliók énekelték - S. Nagy István emlékére

S. Nagy István eMeRTon-díjas, Artisjus-életműdíjas dalszövegíró, aki az 1950-es évek második felétől számos slágert írt mások mellett Kovács Katinak, Koncz Zsuzsának, Zalatnay Saroltának és Máté Péternek.

1934. január 20-án Kőröstarcsán született. Előbb a hadseregben zenélt (dobolt), később humoros krokikat, majd dalszövegeket írt.

Németh Lehel előadásában a Merre jártál tegnap este? 1957-ben azonnal országos siker lett, amit utána több ezer dal követett. Slágergyárosként is emlegették.

 

 

Kovács Kati: Eredetileg nekem írta a Nem vagyok én apácát

"Pályám elején, a hatvanas években dolgoztam vele, nagyon szerettem a szövegeit, maradandót alkotott, egy korszak meghatározó egyénisége volt. A táncdalfesztiválokon a hatvanas-hetvenes években elképesztően sok szövegét adták elő, de a mai fiatalok is éneklik a dalait.

Eredetileg nekem írta a Nem vagyok én apácát Schöck Ottó zenéjére, de mivel én Egerben a volt apácazárdába jártam iskolába, úgy éreztem, nem nekem való a szöveg és visszaadtam, aztán Zalatnay Cini vitte sikerre"

- idézte fel Kovács Kati, akinek többek között a Többé ne telefonálj, a Nem születünk százszor és a Keserű a méz szövegét adta S. Nagy István.

 

https://www.youtube.com/watch?v=RQ1Sf1s0djE

 

Legnagyobb sikere Máté Péter zenéjével és előadásában az Elmegyek című dal volt; Máté Péternek írta továbbá az Azért vannak a jóbarátok, az Egy darabot a szívemből, az Egyszer véget ér, a Hull az elsárgult levél, a Most élsz, a Zene nélkül mit érek én vagy az Ott állsz az út végén című slágert is.

Dalszövegeivel győzött a Táncdalfesztiválon 1969-ben Késmárky Marika az Egy fiú a házból című dallal, két évre rá pedig Zalatnay Sarolta és a Fák, virágok, fény. 1963-tól hosszú időn át Payer András volt a szerzőtársa, Szörényi Leventével írta az első külföldön is sikeres magyar nyelvű beatdalt, a Rohan az időt, amelyet Koncz Zsuzsa adott elő, Zoránnak pedig a Fehér sziklákat adta, amely az 1968-as Táncdalfesztivál egyik sikere volt.

 

 

Zorán: Okos volt és vagány, lecsapott a nem szokványos dolgokra

"Akkor még a Metro együttes tagja voltam, de ezt a számot szólóban adtam elő. A beatkorszak közepén nem szerettem annyira azt a dalt, de ma már kellő tisztelettel és elismeréssel gondolok vissza S. Nagy Istvánra, Fényes Szabolcsra, aki a Fehér sziklák zenéjét írta nekem, valamint a kor többi emblematikus szerzőjére. S. Nagy István szerezte 1967-ben a Metro egyik első magyar nyelvű szövegét, az Édes éveket is. S. Nagy neve óriási segítség volt a beatrock zenekaroknak abban, hogy dalainkat elfogadja a hírhedt Sanzonbizottság. Azok közé tartozott, aki alkalmazkodni tudott a hatvanas években megjelent új zenei irányzathoz.

Okos volt és vagány, lecsapott a nem szokványos dolgokra" - fejtette ki Zorán.

 

 

S. Nagy István további nagy slágerei: Nem születtem grófnak (zene: Payer András, előadó: Aradszky László), Gézengúz (Ullmann Ottó, Koncz Zsuzsa-Gergely Ági), Kell, hogy várj! (Pásztor László, Neoton), Mindig kell egy barát (Máté Péter, Zalatnay Sarolta), Millió rózsaszál (Paulsz- Voznyeszenszkij, Csongrádi Kata), Gedeon Bácsi (Payer András, Szécsi Pál), Felmegyek hozzád vasárnap délben (Payer András, Hofi Géza), Kiabálj, énekelj! (Presser Gábor, Omega), Azt mondta az anyukám (Presser Gábor, Somló Tamás), Múlnak a gyermekévek (Ihász Gábor), Szóljon hangosan az ének (Soltész Rezső), Csavard fel a szőnyeget! (Fenyő Miklós, Hungária), Rózsafák (Benkő László, Omega), Csöngess be hozzám, jóbarát (Novai Gábor, Generál), Köszönet a boldog évekért (Máté Péter, Záray-Vámosi), Nekem a Balaton a Riviéra (Ullmann Ottó, Bodrogi Gyula-Törőcsik Mari).

 

 

Rengeteg fiatalt fedezett fel és indított el a pályán, köztük volt Szécsi Pál és Ihász Gábor, írt szöveget színdarabokhoz, dalszövegei szerepeltek a Kár a benzinért (1964), a Csinibaba (1997) és a Made in Hungaria (2009) című filmben.

1993-ban eMeRTon-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság Kiskeresztjét, 1999-ben Huszka-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2011-ben Artisjus-életműdíjat kapott.

S. Nagy Istvánt hosszan tartó betegség után 2015. január 20-án hajnalban, 81. születésnapján érte a halál Budapesten, szívrohamot kapott.

ATEMPO.sk
Fotó: Facebook