Ma, április 11-én érkezik az RTL Klub képernyőjére A Tanár című sorozat 3. évada. A Nagy Ervin főszereplésével forgatott sorozat új epizódjait most is szombatonként 20.00 órától láthatjuk, mint korábban.
Az évad érdekessége, hogy a komáromi Selye János Gimnázium végzős diákja, Gál Réka Ágota epizódfőszerepet kapott. A hetényi lány, akinek szülei a Csavar Színház színművészei, Gál Tamás és Kiss Szilvia először játszott kamerák előtt, így igazi kihívás volt ez neki. Rékát a második részben láthatjuk majd.
Az RTL Klub saját gyártású sorozata egy iskolai közösség rendhagyó hétköznapjaiba enged bepillantást. A különálló részek olyan közéleti, társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint például az örökbefogadás, identitás keresés vagy például a tinédzserek rivalizálása.
A sorozatban Nagy Ervin fizika-kémia- és testnevelés tanárt alakít, Anger Zsolt iskolaigazgatót, Trokán Nóra igazgatóhelyettest, mellettük pedig Elek Ferencet, Simon Kornélt, Ötvös Andrást is központi szerepekben láthatják. Az új évadban többek közt Liptai Claudia is felbukkan.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: RTL KLUB, Szia Komárom