OTT VOLTUNK: Fergeteges Omega koncert zárta a Bátorkeszi Borfesztivált

A Galambos-dűlő és környéke adott otthont idén is a Bátorkeszi Borfesztiválnak. Borászok, kézművesek standjai váltakoztak az űlőút mindkét oldalán, a helyiek pedig saját pincéik előtt várták az érdeklődőket.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

A két nap alatt nem volt hiány zenében és szórakozásban sem. Az Erdő színpad a két esti sztárzenekaré volt, míg a Tisztás színpadon a olyan fellépők kaptak helyet, mint Kökény Attila, a Dynastia zenekar, vagy Forgács Gábor és Szeredy Krisztina.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

Bátorkeszi Borfesztivál

 

A zárókoncertet ezúttal az Omega együttes adta, aki tízezres közönséget vonzott a dombok közé. Bemelegítésként DJ Tommy magyar rockklasszikusokkal indított, majd kilenc órakor, csúszás nélkül indult az Omega intrója. Rövidesen bevonultak a zenészek – sajnos Benkő nélkül, aki betegség miatt nem utazhatott Bátorkeszire. De ott volt többek közt Debreczeni Ferenc dobos és Molnár György gitáros is, valamit a basszusgitár mögött Katy Zee, akivel pár éve interjút is készítettünk.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Az Életfogytig rock and roll-al indult a buli, majd sorra következtek a klasszikus dalok, vegyesen a régi és újabb lemezekről. Megszólalt pl. az első albumról az Egy lány nem ment haza is, a Tízezer lépés, Ballada a fegyverkovács fiáról, Napot hoztam, csillagot, az újabbak közül pedig a Kötéltánc, a Hajnali óceán, A keresztút vége vagy az Egy életre szól.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Professzionális hangzáshoz társult az elmaradhatatlan füst és lézershow, és a pazar színpadi háttér is. A másfél órás műsor után jöttek a ráadás dalok, a legnagyobb slágerek: először a Léna és a Gyöngyhajú lány, másodszor pedig a Petróleumlámpa.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Élmény volt, de aki lemaradt, kimaradt, ne csüggedjen. Hamarosan pótolhatja, hisz júniusban is lesz Omega-koncert a Felvidéken, Zoboralján, Kolonban.

 

batorkeszi2017-01
batorkeszi2017-02
batorkeszi2017-03
batorkeszi2017-04
batorkeszi2017-05
batorkeszi2017-06
batorkeszi2017-07
batorkeszi2017-08
batorkeszi2017-09
batorkeszi2017-10
batorkeszi2017-11
batorkeszi2017-12
batorkeszi2017-13
batorkeszi2017-14
batorkeszi2017-15
batorkeszi2017-16
batorkeszi2017-17
batorkeszi2017-18
batorkeszi2017-19
batorkeszi2017-20
batorkeszi2017-21
batorkeszi2017-22
batorkeszi2017-23
batorkeszi2017-24
batorkeszi2017-25
batorkeszi2017-26
batorkeszi2017-27
batorkeszi2017-28
batorkeszi2017-29
batorkeszi2017-30
batorkeszi2017-31
batorkeszi2017-32
batorkeszi2017-33
batorkeszi2017-34
batorkeszi2017-35
batorkeszi2017-36
batorkeszi2017-37
batorkeszi2017-38
batorkeszi2017-39
batorkeszi2017-40
batorkeszi2017-41
batorkeszi2017-42
batorkeszi2017-43
batorkeszi2017-44
batorkeszi2017-45
batorkeszi2017-46
batorkeszi2017-47
batorkeszi2017-48
batorkeszi2017-49
batorkeszi2017-50
batorkeszi2017-51
batorkeszi2017-52
batorkeszi2017-53
batorkeszi2017-54
batorkeszi2017-55
batorkeszi2017-56
batorkeszi2017-57
batorkeszi2017-58
batorkeszi2017-59
batorkeszi2017-60
batorkeszi2017-61
batorkeszi2017-62
batorkeszi2017-63
batorkeszi2017-64

 

Bakos Olivér és Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
fotó: Kürti Zsolt, Bakos Olivér