16 év után új KFT-dal jelenet meg – hamarosan jön az új lemez is (VIDEÓ+SZÖVEG)

Közel két évtized kihagyás után új dallal jelentkezik a KFT - megjelent a "Te vagy az, aki kell" című slágergyanús újdonság, melyhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip.

Az együttes tagjai tizenhat év elteltével úgy érezték, hogy a koncertezés mellett mindannyiuknak hiányoznak új szerzemények. A hiányérzet 2023 őszén elhatározássá érett, és stúdióba vonult a KFT, hogy hat új dalt rögzítsenek: két szerzeményt Laár Andrástól, hármat Bornai Tibortól és egyet Márton Andrástól. A felvételek a Pannónia Stúdióban készültek Mohai György hangmérnökkel, a keverés Háry Péter (HolyHOLe stúdió) munkája. A teljes végeredmény az április 26-én érkező "Még mit nem" című lemezen lesz hallható.

Az 1981-ben alakult KFT folyamatosan járja az országot, koncertezik az eredeti felállásban. Idén a Budapesti Kongresszusi Központban mutattak be nagy sikerrel új műsort KFT Big Band címmel, amelyben fúvósokra áthangszerelve, ütőssel, vokalistákkal és más közreműködőkkel kiegészülve játszották a legismertebb slágereiket. A koncert különlegessége volt a zenekar gyerekeiből alakult A Te Apád, Az! együttes fellépése. Ezt megelőzően az utolsó stúdióalbum, a "Bábu visszavág" megjelenése óta eltelt években önálló koncertet adtak többek között a Magyar Zene Házában, az Operaházban, a MÜPA-ban, a Budapest Sportarénában, lemezbemutató sorozatot tartottak az A38 Hajón.

Tavaly nyáron a balassagyarmati Palóc Ligetben mi is megnéztük őket, de 2016-ban a Gombaszögi Nyári Táborban beszélgettünk is velük.

Dalszöveg: Te vagy az, aki kell

Tudod, te vagy az a lány, akit várok a tihanyi révnél,
még most is, de hiába várlak, és miközben ülök a mólón, és eszem a hamburgert,
te vagy az, aki kell.
Te vagy az, aki kell,
soha nem adom fel,
te vagy az, aki kell.

Ez a szerelem olyan, mint egy hosszú háború, ahol győz az ellenség,
mint egy repülőgép, amit földre ránt egy semmiség,
de te vagy az, aki kell.
Te vagy az, aki kell,
soha nem adom fel,
te vagy az, aki kell.

Te vagy az, aki kell, te vagy az, az aki kell nekem.
Te vagy az, akiért odaadom az életem.
Te vagy az, aki kell, te vagy az, aki érdekel,
te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel.
Te vagy az, aki kell.

(zenekari rész)

Te vagy az, aki kell, te vagy az, az aki kell nekem.
Te vagy az, akiért odaadom az életem.
Te vagy az, aki kell, te vagy az, aki érdekel,
te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel.

Te vagy Teca, Irén, te vagy Elizabeth, te vagy Andrea,
te vagy a fantasztikus lány, feléd száll a pofon a szélben, és te vagy a lány, aki nincs.

te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel, te vagy az, aki kell.

Te vagy az, aki kell

Tudod, te vagy az a lány, akit várok a tihanyi révnél,
még most is, de hiába várlak, és miközben ülök a mólón, és eszem a hamburgert,
te vagy az, aki kell

Te vagy az, aki kell,
soha nem adom fel,
te vagy az, aki kell.

Ez a szerelem olyan, mint egy hosszú háború, ahol győz az ellenség,
mint egy repülőgép, amit földre ránt egy semmiség,
de te vagy az, aki kell.
Te vagy az, aki kell,
soha nem adom fel,
te vagy az, aki kell.

Te vagy az, aki kell, te vagy az, az aki kell nekem.
Te vagy az, akiért odaadom az életem.
Te vagy az, aki kell, te vagy az, aki érdekel,
te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel.
Te vagy az, aki kell.

Te vagy az, aki kell, te vagy az, az aki kell nekem.
Te vagy az, akiért odaadom az életem.
Te vagy az, aki kell, te vagy az, aki érdekel,
te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel.

Te vagy Teca, Irén, te vagy Elizabeth, te vagy Andrea,
te vagy a fantasztikus lány, feléd száll a pofon a szélben, és te vagy a lány, aki nincs.
Te vagy az, aki kell.
Te vagy az, aki kell,
soha nem adom fel,
te vagy az, aki kell.

Te vagy az, aki kell, te vagy az, az aki kell nekem.
Te vagy az, akiért odaadom az életem.
Te vagy az, aki kell, te vagy az, aki érdekel,
te vagy az, aki bánt, de te vagy az, aki égig emel,
te vagy az, aki kell

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Nerpel Nikoletta