Ma ünnepli születésnapját Tompos Kátya Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, énekesnő.
Orosz anya (Szigyelnyikova Valentyina) és magyar apa (Tompos Károly villamosmérnök) gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten 1983. március 13-án. Gimnáziumi évei alatt Földessy Margit stúdiójában tanult. A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán végzett 2001–2005 között.
A József Attila Színház (2005–2007) és a Bárka Színház (2007–2008) után, 2008–2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Jelenleg szabadúszó, többek közt a Centrál Színházban, a Madách Színházban is játszik.
Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével. A 2000-es évek eleje óta számos filmben is feltűnt, többek között a Valami Amerika 2. és 3. részében, a Poligamyban, a Coming outban és a Most van most című vígjátékokban.
Énekesként is népszerű. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig. Az albumon angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven szólnak Hrutka Róbert által feldolgozott Kátya számára kedves dalok. 2017-ben jelent meg a Holdjárat című lemeze, mely már saját dalokat tartalmaz. A szövegeket szinte minden esetben Tompos Kátya írta, zenészként ismét Hrutka Róbertet kérte fel útitársnak.
2019-ben ő énekelte a Színházak Éjszakája “himnuszát” Viszlek haza címmel, de közreműködőként számos énekessel, együttessel dolgozott már közösen. Többek közt Takács Nikolasszal is készített közös dalt, de Zorán, a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar, a Danubia Zenekar, Goran Bregovic, Borbély Mihály, a Modern Art Orchestra, a Hot Jazz Band, Sárközi Lajos és zenekara, a Söndörgő vagy a Klezmer zenekar is koncertezett vele.
Neve hivatalosan Katalin, de mivel apai nagyanyja oroszosan Kátyának hívta, ezt választotta művésznevének. Folyékonyan beszél oroszul.
2010-ben vehette át a Junior Prima díjat, 2014-ben pedig Jászai Mari-díjat, Szörényi Éva-díjat és az Arany Medál díjat is megkapta. 2019-ben Hangvilla könnyűzenei-díjban részesült. 2022-ben a legjobb női főszereplőnek járó New York Film Awards díjat vehette át a Most van most című filmszerepért.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: szinhaz.online
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!