75 éves Sáfár Anikó színésznő

Sáfár Anikó 1948. szeptember 3-án született Budapesten Sáfár István és Bangó Anna harmadik gyermekeként.

A Pasaréri filmstúdió- filmszínészképzésére járt, ahol osztályfőnök Fehér Imre volt. 1966-tól a Filmgyár kivette a gimnázium második osztályából, magántanuló lett, és taníttatta a Színművészeti Főiskolán: Fischer Sándor beszédtanár beszédre, Kőszegi tanár úr mozgásra, Sőtér Magda énekre. Azonkívül a Filmgyár zongorára is beíratta.

 

 

1967-től a Nemzeti Színház stúdiósa lett, osztályfőnök Bodnár Sándor, és munkakönyves segédszínész is volt a Nemzeti Színházban.

Még ebben az évben mutatták be a Harlekin és szerelmese című filmet, melyben debütált a filmvásznon és egyből közismert lett. Első filmjében mindjárt megmutatta rejtett bájait is és egyből a kor szexszimbóluma lett. Ezt követően számos felkérést kapott. A 70-es, 80-as években több mint ötven filmben szerepelt. Láthattuk a Münchausen fantáziaországban, Magyar rapszódia, a Redl ezredes filmekben, Linda, Angyalbőrben sorozatokban, majd később a Gálvölgyi Showkban is.

 

Sáfár Anikó

 

Közben 1969-től elkezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol osztályfőnök Kazimir Károly volt. 1973-ban diplomázott majd a Thália Színház tagja lett. 1978–1986 között Mafilm társulatnál, majd 1986-tól a kecskeméti Katona József Színháznál dolgozott. 1987-től a Magyar Szinkron és Videó Vállalat szinkron társulatának tagja volt, vendégként játszott a Radnóti Színpadon, a Várszínházban, a fehérvári Vörösmarty Színházban, a Pesti Vigadóban, a Játékszínben.

 

 

1982-ben alapító tagja volt az első magánszínháznak, a Magyar Színkörnek, a kőszegi Várszínháznak, a Jurta Színháznak, a Hököm Színpadnak. Játszott a Karinthy Színházban. 1993-tól a Vidám Színpad vendég színésze, majd 2000-től a tagja lett. 2002-től a Fogi Színház, később Pesti Művész Színház tagja lett.

Temperamentumos, érdekes egyénisége színpadon és filmen is jól érvényesül.

 

 

17 évesen 1966-ban korengedménnyel kötötte első házasságát. Második házasságából született Viktória lánya, aki két kislány unokával ajándékozta meg.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM