55 éves Meláth Andrea énekesnő

Ma ünnepli 55. születésnapját Meláth Andrea Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (mezzoszoprán), érdemes művész.

Budapesten látta meg a napvilágot 1968. július 13-án. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett énekművész diplomát, tanára Sziklay Erika volt. 1996-ban ösztöndíjasként részt vett a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon. 1998-ban a Művelődési Minisztérium Fischer Annie-ösztöndíját nyerte el.

Szólistája volt a madeirai End of the Year-nek (1997), három önálló dalestet adott Londonban David Newbold zongorakíséretével (1998), részt vett egy koncertsorozaton az USA-ban (1999), valamint szólistaként közreműködött a Magyar Rádió zenekarával és Vásáry Tamással a brüsszeli Europalián (1999).

 

 

Számos lemezfelvételt tudhat maga mögött, a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért több ízben megkapta az Artisjus Zenei Alapítvány díját.

2007 és 2012 között a Pécsi Tudományegyetemen a Művészeti kar, klasszikus ének szakirányának vezetője volt egyetemi docensként. 2012-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, 2013 óta az ének tanszak vezetője, egyetemi docens.

Nevéhez számos bemutató fűződik, kortárs zenei koncertek állandó szólistája. Mini Fesztivál, Cafe Budapest rendszeres fellépője. A barokktól napjainkig íródott oratóriumok, különböző zenekari művek énekes szólistájaként is gyakran foglalkoztatott művész, külföldön és itthon, egyaránt. A daléneklés főiskolás kora óta végig kíséri pályáját, mely kiemelt jelentőségű számára.

 

 

Első operaszerepe 1998 nyarán a lovasberényi Kastély udvarán Mozart Figaro házasságának Cherubinoja volt. Ugyanebben az évben Purcell: Dido és Aeneas című operájának címszerepét énekelte Catherina Mackinthos vezényletével. 1999 óta az Operaház állandó vendége, itt Vajda János Leonce és Lénájának ősbemutatóján Rosettaként debütált. Bartók Kékszakállújának női főszerepét Budapest mellett a világ számos országában énekelte, többek közt a Palermói Operaházban, a Kanadai Nemzeti Operában, és a Stuttgart Operaházban.

2001-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, 2007-ben átvehette Bartók–Pásztory-díjat is. 2018-tól érdemes művész, 2019-ben pedig Artisjus előadóművészeti díjban részesült.

 

 

ATEMPO.sk
Fotó: opera.hu, martoncompetition.hu